
Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között
A településvezető szavai szerint több tucat megkínzott ember holtteste hevert egy benzinkút mellett ásott gödörben. Még nem tudta megmondani, hány halottat találtak, a tömegsír feltárása folyamatban van. Hozzátette, hogy az orosz csapatoktól felszabadított területen több tucat felgyújtott személyautót is találtak, bennük utasok holttestével. Egy szemtanú, akinek sikerült elmenekülnie, elmondta, hogy az orosz katonák addig lőttek rá, amíg a gépkocsija ki nem gyulladt. Oleg Szinegubov harkivi kormányzó közölte este, hogy Harkiv környéki orosz csapásokban meghalt szombaton tíz civil és megsebesültek 11-en.
Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy a nap folyamán 2824 polgári személyt menekítettek ki harcok sújtotta térségekből, a legtöbbet Zaporizzsja megyei településekről. Kifejtette, hogy Bergyanszkból és Mariupolból 2622-en indultak el saját autókkal, illetve evakuációs buszokkal Zaporizzsja felé. Közöttük 213-an a Donyeck megyei Mariupol kikötővárosból menekültek el, a többiek Zaporizzsja megye településeinek lakosai - tette hozzá. Elmondta, hogy ugyanakkor az orosz erők feltartóztattak a vaszilivkai ellenőrzőpontnál több autóbuszkonvojt, amelyek reggel indultak el Zaporizzsjából emberek kimenekítésére Bergyanszk, Tokmak és Enerhodar településekről. Verescsuk kiemelte: a folyamatos ágyúzások ellenére 202 embert sikerült az ukrán hatóságoknak evakuálniuk Luhanszk megyéből. A kimenekítettek Liszicsanszk, Szeverodoneck, Rubizsne, Popaszna és Kreminna lakosai.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra: reggel Verescsuk azt mondta, hogy kilenc evakuációs útvonalat létesítettek a polgári lakosok kimenekítésére Luhanszk és Zaporizzsja megyékből. Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó közben egy ukrán tévéműsorban arról adott hírt, hogy 57-re emelkedett a kramatorszki vasútállomás ellen pénteken végrehajtott orosz légi csapás halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig 109-re. Valentin Reznyicsenko, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója pedig a Telegramon közölte, hogy a Dnyipro elleni vasárnapi légicsapásban, amelynek következtében megsemmisült a megyeszékhely repülőtere, a katasztrófavédelmi szolgálat hat munkatársa sérült meg. Hozzátette, hogy a mentőegység ellenséges rakétatűz alá került, miközben a reggeli támadás helyszínén eltakarították a törmeléket.
MTI / Címlapfotó: Twitter / @avalaina

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban

Nagy a baj a légi közlekedésben, hatezer repülőt hívtak vissza gond miatt

Kiderült, hogy ismert sportoló a Louvre egyik műkincs-tolvaja

Meghalt egy 9 éves kislány, miután lezuhant a harmadik emeletről

Tragikus véget ért egy fitnesz influenszer extrém evésmaratonja

Viharban hurcolta gyerekeit túrázni a horrorapa

Nyolc síelő lavinát indított el, maga alá temette őket a hó - videóval

Benyújtotta lemondását Zelenszkij első embere, a 100 milliós ukrán korrupciós botrány egyik főszereplője

Halálra verte barátnője macskáját egy drogos fiatal, kedvesét sem kímélte

Házkutatást tartottak a nyomozók Zelenszkij kabinetfőnökénél

Németország titkos háborús terve: mi áll a dokumentumban?