
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
A pristinai kormány bejelentette, augusztus elsejétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél. Emellett pedig ismét felvetették, hogy szerb rendszámtáblájú autók nem léphetnek be az országba, és belépésnél ideiglenes koszovói táblát kell igényelniük.
Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap rendkívüli sajtótájékoztató keretében reagált a koszovói bejelentésekre. Mint mondta, ezekkel az intézkedésekkel az Albin Kurti vezette pristinai kormány csak feszültségeket akar kelteni, semmi okuk nincs arra, hogy ilyen döntéseket hozzanak.
Véleménye szerint a koszovói miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepét szeretné betölteni egy olyan forgatókönyvben, amelyben a szerb elnök testesíti meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Albin Kurti hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma - közölte a szerb elnök, aki egyben arra kért mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát, és "ne üljön fel a provokációnak".
A szerb elnök sajtótájékoztatóját követően a Koszovó északi részén élő szerbek elzárták a Szerbia és Koszovó közötti átkelőkhöz vezető utakat. Rövid időre a koszovói különleges rendőri egység is kivonult, hogy biztosítsa a helyszínt, de komolyabb incidens nem történt.
A koszovói vezetés végül úgy döntött, hogy amennyiben a szerbek eltávolítják a barikádokat, Pristina egy hónappal elhalasztja a személyi igazolványokra és a rendszámtáblákra vonatkozó határozat alkalmazását. A koszovói kormány azt kérte, hogy Szerbia is szüntesse meg hasonló előírásait, vagyis a koszovói dokumentumokat is fogadják el a Szerbiába történő belépéskor.
Albin Kurti szerint a helyi szerb kisebbség lépéseit Belgrád irányítja, a tiltakozásokért a szerb kormány és Aleksandar Vucic tehető felelőssé. Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök pedig a közösségi médiában azt írta: "Aleksandar Vucic destabilizációs törekvései el fognak bukni".
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.
Forrás: MTI

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni