Újabb segítséget nyújt a kormány a vállalkozásoknak

A kormányszóvivő közösségi oldalán tett bejelentést hétfőn.

Szentkirályi Alexandra szerint a magyar gazdaság a járványból is megerősödve tudott kijönni, és ugyan növekedési pályára állt, azonban a háború által teremtett új helyzet, valamint az emiatt bevezetett brüsszeli szankciók „tönkreteszik az európai és a magyar gazdaságot és a vállalkozásokat is.”

Sok vállalkozásnak a túlélés a cél, mivel a hatalmasra nőtt resziköltségek, a mindennapi kiadások, a beszerzési- és szállítóárak, kamatlábak és a hitelfelvétel feltételeinek szigorítása miatt néhány esetben lehetetlen garantálni a továbbműködésüket.


A kormányszóvivő közösségi oldalán fontos bejelentést tett, mely szerint „a kormány ezért úgy döntött, hogy a rezsitámogatás, a vállalkozói kamatstop, a gyármentő program mellett rendkívül kedvező hiteltermékeket is biztosít a vállalkozásoknak”.

A szankciós válságban a Széchenyi Kártya Program keretein belül 2023 első félévében a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5 százalékos ügyfélkamattal lesznek elérhetőek – zárta sorait Szentkirályi Alexandra.

2022. november 07. 13:43
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...