
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, Molnár Beátát május végén brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg akkori párja, 43 éves aradi származású volt egyetemi oktató, Boné Ferenc. Mikor a rendőrség eltűnés miatt keresni kezdte a fiatal nőt a Romániában található Bihar megyei Nagybáród határában, a sűrű növényzet között, holtan találták.
A férfit nem sokkal később elfogták, tettét pedig beismerte. A kolozsvári ügyészség kedden kiadott közleményéből újabb részletek derültek ki a végzetes napról. Maga a gyilkosság a férfi autójában történt, ahol Boné eddig ismeretlen okból nekiesett áldozatának és addig fojtogatta, míg barátnője belehalt. A holttestet ezután a csomagtartóba rejtette, visszament Kolozsvárra, onnan Nagyváradra, útközben pedig megszabadult a testtől.
A kolozsvári ügyészség lezárta az előzetes nyomozást, a továbbított akta értelmében Boné Ferencnek pedig emberölés vádjával kell bíróság elé állnia – írta meg a Főtér.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott