
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, a Virginia állambéli Richneck Általános Iskolában péntek délután egy mindössze 6 éves kisfiú összeszólalkozott tanárával, Abby Zwernerrel, majd a vita hevében gyerek hirtelen fegyvert rántott. Mint az kiderült, a tanárnő igyekezett kivenni a kezéből a veszélyes tárgyat, de ekkor a fiú meghúzta a ravaszt.
A sérült nőt kritikus állapotban szállították kórházba, állapota továbbra is súlyos, de az orvosoknak sikerült stabilizálni.

Fotó: Abby Zwerner Facebook-oldala
A helyi hatóságok számára eddig nem világos, hogyan kerülhetett a kiskorúhoz lőfegyver, azonban a virginiai törvények értelmében a gyereket nem lehet bíróság elé állítani, ezért egyelőre őt a Fiatalkorúak Igazságügyi Minisztériumának gondjaira bízták.
Egyes információk szerint a bíróság valószínűleg megvonja majd a szülői felügyelet jogát. Egy szemtanú édesanyja szerint Zwerner nagyon figyelmes és kedves tanárnő, aki mindig odafigyelt a gyerekekre, azért tanítványai remélik, hogy hamar felépül majd – írta meg a CrimeOnline.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott