
Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém
Az orosz Admirális hajógyár vezérigazgatója, a 60-as éveiben járó Alekszandr Buzakov december 24-én tragikus hirtelenséggel elhunyt – jelentette be a cég hivatalos közleményében, melyben elárulták, egyelőre nem tudni, mi állhat a tragédia hátterében.
A vállalat hosszan ecsetelik a férfi életútját, aki munkássága során nagy figyelmet fordított a vállalkozás stratégiai fejlesztésére és új tevékenységi területek keresésére – írta meg az Admiralty Shipyards hivatalos oldalán.
A cég - melynek Buzakov mintegy 10 éve állt az élén - elsősorban nem nukleáris, dízelmeghajtású, Kilo-osztályú tengeralattjárók építésével foglalkozik, melyeket a háború során is gyakran bevetnek.

Fotó: admship.ru

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl