
Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket
Kambodzsa nemrégiben húsz óriáspatkányt importált Tanzániából, majd pedig "gyorstalpalón" kiképezte őket aknakeresőnek. A kiképzőtisztek egyike közölte, hogy "bárki cserkészhet a húsz utászpatkány közül bármelyikkel aknák után, és ami a legfontosabb, nem fogja az állat megharapni".
Kambodzsa évtizedeken át szenvedett belháborútól, és emiatt a világ taposóaknáktól legveszélyesebb országai között szerepel. A balesetek miatt Kambodzsában kellett amputálni lakosságarányosan a világon a legtöbb végtagot: több mint 40 ezer ember vesztette el egyik, vagy mindkét lábát. Még mindig ezer négyzetkilométernyi területén vannak a földbe rejtve robbanószerkezetek.

Fotó: APOPO
A most bevetésre kerülő patkányok között van Magawa, akiről korábban beszámoltunk, az állat ötéves szolgálata során 71 aknát és 28 fel nem robbant, a talajba szemmel észrevétlenné beágyazódott bombát szimatolt ki. A "mesterpatkányt" tavaly aranymedállal tüntették ki "életmentő bátorsága és kötelességtudata" elismeréseként. "Tartója", So Malen szavai szerint Magawa azzal tűnik ki "patkány bajtársai" közül, hogy gyorsabb náluk a felderítésben.
MTI

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély