
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A kijevi katonai közigazgatás jelentése szerint két órán keresztül volt érvényben légiriadó, ezalatt az ukrán légvédelem több mint tíz cirkálórakétát és csaknem tíz ballisztikus rakétát semmisített meg.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegramon közölte, hogy a főváros elleni légicsapásokban, illetve a megsemmisített rakéták lehulló maradványainak becsapódásában megrongálódott egy vízmű kazánháza, valamint egy óvóhelyként is működő metróállomás bejárata Szvjatosinszkij kerületben, ahol legalább ketten megsebesültek, de a mentőket más városrészekben is riasztották. A belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben autók gyulladtak ki, és megrongálódott egy épület - tette hozzá a polgármester.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt.
A támadás pontosan egy héttel azután történt, hogy Oroszország több hullámban legalább 200 rakétát és drónt indított, amelyek az energetikai létesítményeket vették célba több ukrán régióban. Az akkori légicsapásokban legalább heten meghaltak.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott