
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
Egy svájci vállalat, amely a környezetvédelem fenntartható technológiájára összpontosít, együttműködésre lépett egy ukrán állami tulajdonú vállalkozással, amely az erőmű környezetvédelmi feladataiért felel. Ennek eredményeként Csernobilban 47 százalékkal csökkent a levegő sugárzási szintje.
A Nucleus Separation Passive System, vagyis a Passzív Magleválasztó Rendszer technológiáját egy hektáros területen vetették be 2019 novembere és 2020 szeptembere között, az eredmények azonban mindenkit megdöbbentettek. A talaj sugárzási szintje 37 százalékkal, a levegőé pedig 47 százalékkal csökkent - közölte a Interesting Engineering.
A technológia úgy működik, hogy jelentősen felgyorsítja a radioaktív bomlást azáltal, hogy hasznosítja a földben meglévő energiát.
Korábban úgy gondolták, hogy 24 ezer év kell ahhoz, hogy újra normális legyen a sugárzás mértéke a térségben, azonban az innovatív megoldásnak köszönhetően ez az idő jelentősen csökkent.

Fotó: MTI
"Igazán figyelemre méltó eredményeket értünk el. 35 év után ez az első alkalom, hogy ilyen jelentős mértékben sikerült csökkenteni a talaj és a levegő radioaktivitásának a szintjét. A technológia reményt ad az egész térség számára, beleértve a szarkofágot is" - közölte Sergiy Kireiev, az Állami Szakvállalati Ökocentrum főigazgatója.
Továbbá hozzátette, hogy a csernobili sikerek után a világ számos pontján is bevetnék az innovatív megoldást, például Fukusimában.

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban