
Látványos videón, ahogy kitört az Etna
A beszámoló szerint a hajnali kettő óra körül történt lövöldözés ugyanazon a Clemenceau téren volt, ahol az elmúlt hét során két embert lelőttek, hárman pedig megsebesültek a feltehetően drogkereskedők közötti fegyveres összetűzésekben.
Ezúttal egy ház homlokzata, és a földszinti üzlethelység került tűz alá. A helyszínelők tizenöt golyó becsapódásáról számoltak be, valamint arról, hogy az elkövető egy benzines palackot is a házra dobott.
Egyelőre nem tudni, hogy van-e kapcsolat az elmúlt napokban ezen a helyszínen, valamint a szintén a Peterbos-negyedben található Sint-Guido metrómegálló mellett kedden történt lövöldözésekkel, amelyek kábítószer-kereskedelemmel voltak kapcsolatosak - tette hozzá az ügyészség.
A múlt kedden kezdődött lövöldözések sorozatában ez idáig két ember vesztette életét Anderlechtben, akiket csütörtökön, illetve pénteken lőttek le feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető összetűzésekben. A brüsszeli Midi főpályaudvar közelében található Clemenceau metróállomás közelében három embert kézifegyverrel lábon lőttek, korábban ugyanezen a helyen, két gépkarabéllyal felfegyverzett férfi a levegőbe lőtt. Egy héttel ezelőtt lövöldözés volt Brüsszel Saint-Josse negyedében is, ahol két ember sebesült meg.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)
Kapcsolódó tartalom:

Látványos videón, ahogy kitört az Etna

Hordóba rejtett holttestet találtak egy albérletben, a főbérlő ölhette meg

Egy ápolónő segítségével ölte meg saját anyját egy nagyszebeni nő

Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják

Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek