Újabb légicsapások érték Ukrajnát, de az ország nem teszi le a fegyvert

Az ukrán hadsereg közölte, hogy pénteken légicsapások érték Szumi, Poltava és Mariupol környékét; az oroszok a Fekete-tengerről indítottak Kalibr-rakétákat a térségek ellen.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadója elmondta: kemény harcok zajlanak Mariupol környékén, és Herszon, Odessza, valamint Mikolajiv közelében is összecsapások vannak.

"Mariupol semmiképp sem fogja megadni magát, nem fogják elfoglalni" - szögezte le.

Eközben egy szemtanú arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy puskaropogás hallatszott az ukrán főváros, Kijev kormányzati negyedének közelében szombat reggel. A hírügynökség tudósítója szerint a városközpontból tüzérségi támadás zaja hallatszik.

Kijevi tisztségviselők figyelmeztették a lakosokat, hogy keressenek menedéket, kerüljék az ablakokat és az erkélyeket, illetve tegyenek meg minden óvintézkedés a leomló törmelék és a lövedékek ellen.


Ukrán elnök: nem tesszük le a fegyvert

Nem tesszük le a fegyvert, megvédjük az országunkat - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a közösségi médiában közzétett beszédében, válaszul arra, hogy Moszkva korábban fegyverletételre szólította fel az ukrán hadsereget.

"Ne higgyetek az álhíreknek, még mindig itt vagyok" - hangsúlyozta egy mindössze negyven másodperces felvételen, amelyet a Twitteren hozott nyilvánosságra. A videó hátterében az elnöki rezidencia volt látható.

Zelenszkijről olyan hírek láttak napvilágot, hogy elhagyta az országot, vagy hogy elrendelte: Ukrajna adja meg magát az oroszoknak.

Az államfő leszögezte: Kijevben marad. Egyúttal felszólította az ukránokat, hogy védjék meg az orosz ostrom alatt álló fővárost.

A Twitteren közzétett üzenetében jelezte: a diplomáciai fronton is új nap virradt, amelyet egy Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott beszélgetéssel indított. Hangsúlyozta: a háborúellenes koalíció működik, fegyverek és felszerelések érkeznek Ukrajnába a partnerországoktól.

Egy szemtanú arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy puskaropogás hallatszott az ukrán főváros, Kijev kormányzati negyedének közelében szombat reggel. A hírügynökség tudósítója szerint a városközpontból tüzérségi támadás zaja hallatszik, és két rakéta csapódott be Kijev területén. A városvezetés úgy tudja, hogy az egyik egy lakóépületet talált el.
Kijevi tisztségviselők figyelmeztették a lakosokat, hogy keressenek menedéket, kerüljék az ablakokat és az erkélyeket, illetve tegyenek meg minden óvintézkedés a leomló törmelék és a lövedékek ellen.

 

Eközben az ukrán hadsereg közölte, hogy pénteken légicsapások érték Szumi, Poltava és Mariupol környékét: az oroszok a Fekete-tengerről indítottak Kalibr-rakétákat a megnevezett térségek ellen.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadója elmondta: kemény harcok zajlanak Mariupol környékén, és Herszon, Odessza, valamint Mikolajiv közelében is összecsapások vannak.

"Mariupol semmiképp sem fogja megadni magát, nem fogják elfoglalni" - szögezte le.
Az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy az orosz csapatok elfoglalták az Ukrajna délkeleti részén található Melitopol városát.

Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint péntek este arra utasította a külügyminisztériumot, hogy szabadítson fel 350 millió dollárt Ukrajna számára katonai segély formájában. A kongresszus egyik munkatársa szerint az amerikai kormány összesen 6,4 milliárd dollárt akar elérhetővé tenni az orosz támadás alatt álló ország számára humanitárius és katonai segítség formájában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelt el hadműveletet az ukrajnai Donyec-medencében, miután a héten elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott két "népköztársaság" függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

MTI

Kapcsolódó tartalom:

Kijevben heves utcai harcok alakultak ki

2022. február 26. 07:00
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family
Kommunikációért járó Nívódíjat vehetett át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepségén a TV2 Hírigazgatósága. Id...