
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott csütörtök esti közleményében azt írták: az MRSZ kedden Törökországba utazott kutató-mentő alakulata után most mentőtisztek és -ápolók, katonai mentősök és tűzoltók indultak a helyszínre egy romkutató kutyával és speciális felszerelésekkel, sisakokkal, hőkamerákkal.

A közleményben idézték Katona Viktóriát, az MRSZ ügyvezető-helyettesét, a határon túli segítségnyújtásért felelős lelkipásztort, aki elmondta, a csapat tagjai szakmailag magas színvonalon tudják segíteni a török katasztrófavédelmi közösséget és az orvoscsapatot.
Hozzátette: a humán erőforrás mellett a szeretetszolgálat tizenötmillió forint értékben négy tonnányi adományt juttatott el a helyszínre.
Trencsényi Péter, a delegáció misszióvezetője a közlemény szerint kiemelte, hogy a rom- és területkutatásra kiképzett kutyával, a mentőtisztekkel, mentőápolókkal és tűzoltóspecialistákkal erősítik a kint lévő csapatok munkáját, és a már kimentett sérültek ellátásába is be tudnak kapcsolódni.

"Több erőfelszerelést és speciális technikai eszközt viszünk ki, amelyek mind a gyermekek, mind a felnőttek megtalálásában, mentésében és ápolásában segítséget nyújthatnak" - fogalmazott.
A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának támogatására, valamint további humanitárius szállítmányok biztosítására a karitatív szervezet országos adománygyűjtést hirdetett.

Adományozni online az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán, a közlemény rovatban az "Adomány - Földrengés" feltüntetésével, valamint a 1358-as adományvonal hívásával, hívásonként 500 forinttal lehet.
Forrás/Fotók: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott