
Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen
Az áldozatot kórházba vitték. A Tagesspiegel című lap információi szerint a rendőrség lezárta az emlékművet és környékét, és nagy erőkkel kereste a támadás feltételezett elkövetőjét.
A rendőrség nyomozói este a támadás helyszínén közölték, hogy elfogták a támadással gyanúsított férfit.
Előzőleg Florian Nath rendőrségi szóvivő arról számolt be, hogy egy férfi megtámadott az emlékműnél egy másikat, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a tűzoltóknak kórházba kellett vinniük, hogy sürgősségi ellátást kapjon. A szóvivő elmondta azt is, hogy tudomása szerint az áldozat nincs életveszélyben. Nath azt is világossá tette, hogy a rendőrség szerint a lakosságot nem fenyegeti közvetlen veszély.
A 2005-ben megnyitott, mintegy 2700 kőtömbből és emlékközpontból álló óriási emlékmű a nácik által a második világháború idején meggyilkolt mintegy hatmillió zsidó előtt állít emléket Berlin központjában, a Brandenburgi kapu és az amerikai nagykövetség szomszédságában.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval