
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
Helyi sajtó beszámolója szerint, hétfőn reggel 6 óra körül egy férfi megtámadott két ember a kelet-németországi Erfurtba, majd elmenekült a helyszínről.
A tanúk elmondása szerint a férfi késsel megsebesítette a 45 és 68 éves áldozatott, akiket a támadás után kórházba szállítottak. A késelő 20 és 30 év közötti, vörösesszőke hajú, németül beszél, arca sebhelyes.
A német rendőrség jelenleg nem tud információval szolgálni a sérültek állapotáról. A menekülő férfit az egyenruhások nagy erőkkel, helikopterrel is keresik.
FRISSÍTÉS:
A késeléssel egy 32 éves német férfit gyanúsítanak, akit a lakásában fogtak el hétfő délután.
Vágott sebekkel kórházba szállították. Valószínűleg saját maga okozta sebesüléseit.
A súlyos testi sértéssel gyanúsított férfit ismerte a rendőrség. Erőszakos, illetve vagyon elleni bűncselekményei, valamint pszichés zavarai miatt volt dolga a rendőrséggel.
Politikai indítékra utaló jeleket nem tártak fel.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá