
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az angol koronás fő nehéz évet hagy mögött. Idén februárban hozták nyilvánosságra, hogy rákos megbetegedéssel küzd, a pontos diagnózist azonban nem árulták el. Károly király ugyanis erejéhez mérten folytatni akarta a munkáját, illetve fontosnak tartotta a magánéletének a védelmét is. Egyszerűen és bátran szembenézett a kihívással, amit a betegség jelentett számára. Úgy néz ki, hogy a küzdelem nem ért véget.
Pénteken olyan hírek láttak napvilágot, hogy bár pozitív változás tapasztalható az egészségi állapotában, Károly király kezelése a következő évben is folytatódni fog. Az uralkodó továbbra is ellátja a hivatalos teendőit, a napirendjébe azonban beilleszti a szükséges orvosi kezeléseket is - írta a People.

Fotó: A Buckingham Palota Hivatalos Instagram oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát