Rákkal diagnosztizálták Károly királyt

A brit uralkodó hétfőn megkapta az első kezelését.

Daganatos betegséget diagnosztizáltak a brit uralkodónál - közölte a Buckingham-palota hétfő esti bejelentése alapján az MTI. A tájékoztatás szerint III. Károly király kezelése már hétfőn megkezdődött.

A 75 esztendős Károlyt a múlt hónapban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és e kezelés közben fedezték fel a rákos elváltozást. A hétfői közlemény szerint nem prosztatarákról van szó, a palota ugyanakkor nem közölte, hogy a betegség a király mely szervét támadta meg.

Az udvar tájékoztatása úgy fogalmaz, hogy az orvosok a jóindulatú prosztataelváltozás kórházi kezelése közben figyeltek fel "egy más jellegű aggasztó problémára", és az ezután elvégzett diagnosztikai tesztek során "a rák egy formáját azonosították".

A palota szerint III. Károly "teljesen pozitív módon áll hozzá" a kezeléshez, és a lehető leghamarabb szeretne visszatérni közfeladatainak maradéktalan ellátásához. Orvosai azt javasolták, hogy kezelésének időtartamára halassza el nyilvános programjait, de az uralkodó ebben az időszakban is ellátja állami teendőit és az ezzel járó hivatalos dokumentációs tevékenységeket - áll a Buckingham-palota hétfő esti közleményében.

Ez utóbbi közlésnek különösen nagy az alkotmányossági jelentősége, mivel kiderül belőle, hogy a király nem vált cselekvésképtelenné, így nincs szükség arra, hogy államfői feladatait régensi minőségben a közvetlen hozzátartozóiból álló államtanácsosi testület vegye át.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint III. Károly király maga döntött a diagnózis nyilvánosságra hozásáról a találgatások megelőzése végett.


Az udvar már az uralkodó prosztataelváltozásáról szóló korábbi diagnózis ismertetésével is szakított azzal a régre visszanyúló szokásjoggal, amelynek alapján korábban a szükséges minimumon túl nem közöltek részleteket a brit királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, esetleges betegségeinek mibenlétéről.

Udvari illetékesek szerint a prosztataelváltozás diagnózisának nyilvánosságra hozása is Károly kifejezett kívánsága volt, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.

A korábbi évtizedekben alkalmazott titoktartási szigort illusztrálta, hogy III. Károly nagymamájáról, a néhai II. Erzsébet királynő édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

A titoktartás szigorának enyhítése azonban nem terjed ki a királyi család mindegyik tagjára. III. Károly kezelése előtt néhány nappal esett át hasüregi műtéten ugyanabban a kórházban Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos trónörökös felesége, az uralkodó menye, az ő esetében azonban az udvar nem közölte, hogy milyen megbetegedésről van szó. A 42 esztendős Katalin csaknem két hetet töltött a London Clinic nevű londoni magánkórházban, ahonnan január 29-én távozott, és jelenleg windsori otthonában lábadozik.

A palota tájékoztatása szerint az orvosi szakvélemény alapján nem valószínű, hogy a hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához. Udvari illetékeseket idéző, egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Katalinnak nem daganatos megbetegedése volt.

III. Károly 2022. szeptember 8-án, édesanyja, II. Erzsébet királynő halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára. A királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

Címlapfotó: Instagram/@theroyalfamily

2024. február 06. 08:34
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Én leszek a Nagy Ő!
Nincs több titok, lehullt a lepel. Bombaként robbant a hír, kiderült, ki lesz a következő Nagy Ő, akinek a kegyeiért...
family
Csak egyszer az életben!
Egy igazi csoda történt nemrég! Riporter kollégánk Túristvándiban forgatott, ahol megismerte Tóth Ilonát, egy egyedü...
family
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
Együtt vagy külön?
Takaróháborúk, helyfoglalási csaták és hajnali rugdosások. Egyesek szerint a gyerekkel való alvás az alvásminőség le...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.