
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Már csütörtökön napközben a besztercebányai kórház arról számolt be, hogy megkezdték Fico rehabilitációját, miután javult az egészségi állapota.
A Markíza tévé este úgy értesült, hogy a kormányfőt a pozsonyi Szent Mihály Egyetemi Kórházba szállítják, de - noha ennek lehetősége felmerült - nem így történt, ugyanis a kórházigazgató szerint Robert Fico ragaszkodott ahhoz, hogy otthonába vigyék.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.
MTI/A fotó illusztráció (Robert Fico Hivatalos Facebook oldala)

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire