
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A kormányfő állapota lassan, de továbbra is javul. Bízunk abban, hogy ez a pozitív fejlődés napról napra folytatódni fog
- írták a rövid közleményben a besztercebányai Roosevelt kórház által adott információkra hivatkozva. Robert Fico egészségi állapotáról további részleteket nem hoztak nyilvánosságra.
Közben a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Juraj Blanár külügyminiszter megerősítette, hogy ő fogja helyettesíteni Robert Ficót az ukrajnai helyzettel kapcsolatban júniusban, Svájcban rendezendő konferencián. A rendezvényen az eredeti tervek szerint Szlovákiát Fico képviselte volna, aki korábban határozottan leszögezte: bármit kérjenek is tőlük, az biztos, hogy egyetlen szlovák katona sem fogja átlépni a szlovák-ukrán határt. A pozsonyi külügyi tárca korábbi közlésében rámutatott: aktívan részt vesznek a konferencián, és a békés megoldás mellett állnak majd ki.

Fotó: MTI
Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves, lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem ért egyet a kormány politikájával, ezen belül azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak-e bűntársai, amit Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter "valószínűbb forgatókönyvnek" nevezett.
A merényletet követő időszakban - főként kormányzati politikusok részéről - számos bírálat érte a progresszív-liberális szlovák sajtót a kormánypolitikusokkal szembeni - az államfőválasztást követően felerősödött - hangulatkeltés miatt. Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban hétfőn közzétett videóbejegyzésében ismételten bírálta a progresszív-liberális szlovák sajtót, rámutatva: az két héttel a kormányfő ellen elkövetett merénylet után is folytatja "kitalált történetét a rossz politikusokról és a szent újságírókról", amivel tovább gerjeszti a társadalmat megosztó gyűlölködést.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott