
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
A 250 méter hosszú, szingapúri zászló alatt közlekedő Affinity V tartályhajó éppen Szaúd-Arábia felé tartott, amikor zátonyra futott a csatorna keskeny szakaszán, csakúgy, mint az Ever Given konténerhajó 2021 márciusában.
Míg a korábbi eset napokra megbénította az ellátási láncokat, addig a tartályhajó csupán órákra torlasztolta el az utat – írta meg a Guardian.
A vontatóhajók ugyanis néhány óra leforgása alatt kiszabadították.
Az ígéretek szerint 2023-ra kiszélesítik a Szuezi-csatorna déli részét, ezáltal könnyen elkerülhetőek lesznek a hasonló esetek.
George Safwat, a Szuezi-csatorna hatóságának szóvivője szerint a hajó helyi idő szerint este negyed 8-kor futott zátonyra és hajnalban már újra vízen volt. A szakértő úgy véli, hogy a hajó kormányrendszerében volt a hiba.
A TankerTrackers hajófelügyeleti szolgálat szerint pedig az Aframax Affinity V tartályhajó elvesztette uralmát a Szuezi-csatornán.
A címlapfotó illusztráció

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban