Újabb frontot nyitna a Tisza a hazánk elleni támadásokban

A tagállamok rovására – egyebek mellett az egyes országok bevételeinek uniós bevétellé alakításával – tenne szert Brüsszel többletforrásokra, s a javaslatot tartalmazó jelentéstervezetet a Tisza Párt EP-képviselői is támogatták. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakember szerint a dokumentum súlyos támadás a tagállamok pénzügyi szuverenitása ellen.

A Tisza Párt ismét a Magyarország érdekeit súlyosan sértő javaslatot támogatott az Európai Parlamentben (EP). A dokumentumban – amely számos ponton szembemegy az Európai Tanács álláspontjával az Európai Unió 2025-ös költségvetés-tervezetéről – egyebek mellett azt szorgalmazzák, hogy a tagállami bevételeket uniós bevételként kezeljék, emellett teljesen új saját források bevezetését is tervezik a tagállamok rovására, azok pénzügyi szuverenitása ellen irányuló módon.

A szociáldemokrata párti, román Victor Negrescu által előadóként jegyzett indítvány szerint az új bevételi forrásoknak bevezetésével fedeznék a Next Generation EU elnevezésű helyreállítási alap hiteleit, amelyekből egyébként a hazánknak járó részt még mindig nem fizette ki Brüsszel.

A Tisza Párt képviselői név szerinti szavazás során is támogatták az új saját források bevezetését sürgető bekezdést, emellett a végszavazásnál ugyancsak megszavazták a jelentéstervezetet, amely egyébként nem kapott többséget.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

– Az Európai Parlament jelentéstervezetének vonatkozó szövege súlyos támadás a tagállamok pénzügyi szuverenitása ellen. Magyarországnak nem érdeke az uniós költségvetés bevételeinek megváltoztatása – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az uniós ügyekben járatos gazdasági szakember. 

Mint rámutatott, a Tisza párt által is támogatott javaslat pénzt akar elvenni a magyaroktól, emellett szavai szerint az Európai Bizottság tervei között szereplő új saját forrástípusok regresszívek, azaz a gazdagabb tagállamoknak kedveznek.

– A Next Generation EU-hitelek visszafizetéséhez pedig nincs szükség mindenképpen új saját források bevezetésére, a mostani rendszer is megfelelően biztosítja a törlesztéshez szükséges forrásokat, de álságos és veszélyes is összekapcsolni a két kérdést. Az adófizető polgárokat akarja félrevezetni az, aki azt állítja, hogy csak új saját források bevezetésével lehet a törlesztést megvalósítani. Magyarország számára a mostani saját forrásrendszer megfelelő, a bruttó nemzeti jövedelmen alapuló saját forrás elégséges és átlátható bevétel, egyszerűen végrehajtható, emellett igazságos teherviselést biztosít a tagállamok között – fejtette ki a szakember.

Magyar Péter és a Tisza Párt többi mandátumot szerzett európai parlamenti képviselője az elmúlt hetekben számos más esetben is a magyar érdekek ellen lobbizott. Így például nem szavazták meg a Fideszt is a soraiban tudó Patriótáknak azt a javaslatát, amelyben a legnagyobb jobboldali frakció azt szorgalmazta, hogy folyósítsák Magyarországnak a neki járó uniós forrásokat.

Ezzel szemben a Magyar Péter vezette párt támogatta a migrációs paktumot, amely a tervek szerint bevándorlókat telepítene hazánkba, ahogyan mögé álltak annak az európai parlamenti állásfoglalásnak is, amely egyebek mellett az „LMBTQ-jogok védelmének előmozdítására” biztosítana többletforrásokat.

A Tisza-vezér azzal is borzolta a magyar közvéleményt a minap, hogy Brüsszel elképzelései mentén követelte az uniós agrártámogatási rendszer lebontását, ami viszont csődbe vinné a magyar gazdákat.

2024. október 31. 11:16
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...