Újabb fordulat, Hámori Luca algériai ellenfelét csak 2018-ban nyilvánították nővé

Az egész hercehurca egyre botrányosabb, a NOB fölényeskedése teljesen alaptalan – írta a mandiner.hu vasárnap.

Hámori Luca a párizsi olimpián olyan ellenféllel bokszolt, és kapott ki, akinek férfiakra jellemző XY kromoszómája van és az algériainak csak 2018-ban állították ki a születési anyakönyvi kivonatát – szúrta ki a vadhajtasok.hu.

Az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt, a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van.

Az Olimpiai Bizottság (NOB) érvelése szerint Imane Helif az útlevelében nő, és ezért nőnek számít. Most azonban felmerült a kérdés: ez az útlevél esetleg egy hamisított születési okmányon alapul?

Imane Helif 1999-es születési anyakönyvi kivonatában valóban az áll, hogy „nő”, a bizonyítványt azonban csak 2018 szeptemberében állították ki, mintegy 19 évvel Khelif születése után, a bokszkarrierje kezdetén!

Fotó: Imane Helif Hivatalos Instagram oldala

Kiderült: a The India Express egy csapata meglátogatta Algériában Helif apját, aki a gyermeke körüli botrányon felháborodva a kamera előtt megmutatta a születési anyakönyvi kivonatot.

„Remélem, érmet nyer Párizsban. Az Imane elleni támadás nem igazságos. Ő egy olyan lány, aki szereti a sportot. Ez a mi hivatalos családi dokumentumunk. 1999. május 2., nő. Ez a dokumentum nem hazudik. 1999-ben jegyezték be. Azok az emberek, akik hazudnak és kampányolnak Imane ellen, Isten ellenségei. Ezt az okmányt 1999-ben írták, amikor megszületett”.

Amikor kielemezték a dokumentumot, a születési év valójában 1999, de úgy tűnik, a születési anyakönyvi kivonatot nem 1999-ben állították ki, hanem sok évvel később.

A „Kiállítás dátuma” rovatban ez áll: „2018/04/01”, azaz körülbelül 19 évvel Imane Khelif születése után.

A dokumentumon egy piros bélyegző is látható, alatta pedig jól felismerhető a 2018-as évszám, bár tükörfordítva.

Hangsúlyozzák: Algériában hivatalos születési anyakönyvi kivonattal lehet útlevelet kapni. A 2018-as születési anyakönyvi kivonattal Imane Khelif nőként kaphatott útlevelet. Éppen azt az útlevelet, amelyre a NOB hivatkozik, amikor azt állítja: az olimpián „nőként” kategorizálják Imane Helifet.

Itt a dokumentum:

2024. augusztus 04. 09:12
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár berendelte csütörtökön Ukrajna budapes...
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...