
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Búvárok keresik a 16 évvel ezelőtt eltűnt brit lányt, Madeleine McCannt Portugáliában. A nyomozást hosszú idő után most indította újra a portugál rendőrség. Azt feltételezik ugyanis, hogy egy víztározóban lehet az évekkel ezelőtt, nyomtalanul eltűnt gyerek holtteste.
A kis Madeleine McCann még 2007 májusában Praia da Luz-ban nyaralt szüleivel és testvéreivel. Egyik este a szülők a hoteltől nem messze egy étteremben vacsoráztak barátaikkal. A vacsora előtt még elaltatták a kislányt és testvéreit, majd magára hagyták őket a hotelszobában. Többször is visszamentek, hogy megnézzék, jól vannak-e. Este 10 körül azonban már csak a két éves ikerpárt találták meg, a kis Madeleine már nem volt a szobában. A hároméves gyereket éveken keresztül kétségbeesetten keresték. Időről időre pedig felbukkantak olyanok, akik azt mondták, hogy látták a kislányt, de olyanok is, akik magukról azt állították, hogy ők lehetnek az eltűnt lány. Ilyen volt pár hónappal ezelőtt egy lengyel nő is, de róla a DNS-vizsgálat egyértelműen kiderítette, hogy nem Madeleine McCann.
2020 óta pedig az ügy fő gyanúsítottja egy 43 éves német pedofil férfi, aki a kislány eltűnésekor járhatott a portugál üdülővárosban. De a német férfi ellen azóta sem találtak elegendő bizonyítékot.
A kislány utáni nyomozást most újraindította a portugál rendőrség. Ez az első nagyobb vizsgálat 2014 óta. A mostani nyomozást a brit és a német rendőrség is segíti a víztározónál.
A rendőrök egyelőre nem mondhatják el, hogy miért ott nyomoznak.
A víztározót korábban ügyvédi kérésre már kétszer is átvizsgálták. Másodjára csak kisméretű csónakokat találtak a vízben, emberi maradványokat akkor sem. Az akkori vizsgálatot kezdeményező ügyvéd állítólag most azt mondta, hogy nagyon meglepődne, ha bármit találnának a víztározóban, vagy környékén a nyomozók.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott