
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
A bukaresti Ion Creangă Gimnázium 10. osztályos diákja szerdán minden előzmény nélkül, japán óra közben kést rántott, majd azzal nyakon szúrta tanárnőjét. Információk szerint tettét semmiféle korábbi konfliktus nem indokolta, így egyelőre nem tudni, pontosan mi késztette a diákot brutális cselekedetére.
Egyes források szerint a pedagógus csak felszíni sérülést szenvedett, a délután 1 órakor kiérkező mentők eszméleténél találtak rá, majd kórházba szállították. Az elkövető állítólag agresszív viselkedéséről volt közismert.
Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség vizsgálatot indított – írta meg a Maszol.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Korábbi cikk:

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén