
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A NASA már évtizedek óta kutatja a nukleáris meghajtás lehetőségeit. Az "atomhajtómű" egy kisebb atomreaktor segítségével hajtaná meg az űrhajót, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos üzemanyagot használó rakétahajtóművek.
Az amerikai űrkutatási hivatal és a védelmi minisztérium együttműködésének célja, hogy a kifejlesztett nukleáris meghajtású hajtómű legkésőbb 2027-ben már szolgálatba állítható legyen, és ezáltal az embereket szállító űrhajók a Holdon túli területeket is elérhetik majd - mondta egy marylandi konferencián Bill Nelson, a NASA igazgatója.
A nukleáris meghajtás segítségével már négy hónap alatt eljuthat majd egy űrsikló legénysége a Marsra. Ez az út jelenleg kilenc hónapig tartana egy hagyományos üzemanyagot használó űrhajóval. A Mars-utazás így sokkal elérhetőbb és biztonságosabb lenne, mivel az asztronauták jóval rövidebb ideig lennének kiszolgáltatva a kozmikus sugárzásnak, emellett kevesebb rakományt és élelmiszert kellene szállítaniuk.
Az új hajtóművek fejlesztése az amerikai űrhadseregnek (Space Force) is hasznos, a haderő nukleáris hajtású űrhajók segítségével mozgatná majd a Hold közelében keringő műholdakat - közölték a NASA és a DARPA illetékesei.
A hajtómű fejlesztésének költségei a 2023-as évben már 110 millió dollárt (39,4 milliárd forint) tesznek ki, de várhatóan több száz millió dollár mértékű lesz a 2027-re tervezett bemutatóra.
MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire