Új RNS-alapú vakcina tesztelésébe kezdtek, rengeteg életet megmenthet

A BioNTech német gyógyszeripari vállalat megkezdte az RNS-alapú, malária ellen kifejlesztett kísérleti vakcinájának tesztelését embereken.

Az egyes fázisú gyógyszerkisérletek 60 önkéntes bevonásával kezdődtek az Egyesült Államokban. Az első klinikai fázisban a vakcina hatóanyagának (BNT165b1) biztonságosságát, hatásosságát és immunogenitását vizsgálják. A vizsgálatok arra irányulnak, hogy azonosítsák a maláriát okozó parazita különböző antigénjeit, majd ezt követően a kisérletek a következő klinikai fázisokban már a kiválasztott komponensű oltóanyaggal folytatódhatnak.

A BionTech közlése szerint a szer jóváhagyása után az afrikai kontinensen is létrejöhetnek kapacitások a malária elleni szer gyártása.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a malária világszerte 619 ezer ember halálát okozta 2021-ben, a halálesetek 95 százalékát Afrikában jegyezték fel. Tavaly az esetszám elérte a 247 milliót, azonban a növekedés a korábbi évekhez képest lassulást mutat - közölte a szervezet a napokban.

Fotó: Illusztráció (MTI)

A malária ellen engedélyezett első oltóanyagot a brit gyógyszeripari óriás, a GlaxoSmithKline fejlesztette ki, több mint három évtized kutatómunkát követően. A WHO által tavaly engedélyezett RTS'S (Mosquirix) néven futó, négy dózisú vakcina hatékonyága azonban mintegy 30 százalékos.

Az Oxford Egyetem is dolgozik egy malária elleni vakcinán. A brit kutatók szeptemberben jelentették, hogy a R21/Matrix-M nevű oltóanyag jövőre kerülhet piacra. Az elsődleges eredmények ígéretesek, négy dózis után mintegy 80 százalékos hatékonyságot mutattak ki a teszteken.

MTI

2022. december 23. 20:01
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
A Tisza még képviselőjelölteket sem tud állítani… Pedig én már várom a tiszás ellenfelet. Ha már Magyar Péter nem me...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...