2025. november 13. csütörtök, Szilvia
6°C Budapest

„Úgy hazudik, mint Gyurcsány, és azon az úton megy, amelyen Márki-Zay…”

Ez nagyon veszélyes, mert Márki-Zay Péter magyar katonákat küldene a háborúba.
Tenyek.hu
2024. április 11., csütörtök 18:19
Vágólapra másolva!

„Úgy hazudik, mint Gyurcsány, és azon az úton megy, amelyen Márki-Zay. Ő Magyar Péter” – jelentette ki Menczer Tamás a közösségi oldalán. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója videójában bemutatta, hogy Magyar Péter hogyan hazudott a magyaroknak már az alatt a rövid idő alatt is, amióta aktívan politizál.

Magyar Péter egy hónappal ezelőtt még azt mondta, hogy nem tervez fellépni a politikai porondra, úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy „Ez szerintem még viccnek is rossz”.

– mutatott rá Menczer Tamás.

A baloldal új embere a külföldi finanszírozással kapcsolatban is hazudott:

– mondta Magyar Péter nemrég. 


Persze hazudott. A külföldiek és az amerikaiak ott vannak mögötte, ezt a barátnője vallotta be – emlékeztetett a kommunikációs igazgató.

„Úgy hazudik, mint Gyurcsány, és azon az úton megy, amelyen Márki Zay ment, azt csinálja, amit Márki Zay csinált" – hangsúlyozta Menczer Tamás. Hozzátette: Ez azért nagyon veszélyes, mert Márki-Zay Péter magyar katonákat küldene a háborúba.

A NATO most épp a háború felé megy. De nekünk nem kell mennünk, ugyanis a NATO egy védelmi szövetség, nem egy támadó szövetség – hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató. Hozzátette: 


Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Lakatos Péter

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk