
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Ausztriában múlt hétfőn a strandolók hátborzongató jelenetnek lehettek szemtanúi. Egy fiatal férfi úgy gondolta, nem fél a medencébe csobbanni az ugrótorony legmagasabb fokáról, ám amikor felért, rájött, hogy mégsem annyira biztos döntésében. Egy ideig tétovázhatott, amit az ott lévő úszómester valószínűleg megunt, ezért úgy gondolta, lábbal rásegít a folyamatra és szó szerint lerúgta a toronyból a fiút, aki hatalmas csobbanással landolt a vízben. Az ijedtségen kívül szerencsére nem esett baja, de minden bizonnyal nem így tervezte a dolgokat.
A történteket egy strandoló videóra vette, majd miután közzétette, a felvétel hatalmas felháborodást váltott ki. A Steyrer Stadtbades (SBS), más nevén az uszodáért felelős hatóság megerősítette, az ügyben vizsgálatot indítottak az azóta felfüggesztett úszómester ellen, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy pontot tegyenek az ügy végére – írta meg az Unilad.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit