Ufók vagy drónok? Megmagyarázhatatlan, mik cikáznak az Egyesült Államok felett, a hatóságok hallgatnak

Már Donald Trump is megszólalt.

Különös repülő eszközök foglalkoztatják napok óta az amerikai közvéleményt. A közösségi médiában felvételek tömkelege jelent meg az égen cikázó tárgyakról, amelyek egyesek szerint csupán drónok, de vannak, akik a földönkívüliek ténykedését látják a dolog mögött.

Az üggyel kapcsolatban New Jersey kormányzója, Phil Murphy megkereste Joe Bident, és arra kérte a hivatalából hamarosan távozó elnököt, hogy mozgósítson erőforrásokat a rejtély megoldására. Az AP hírügynökség szombati beszámolója szerint a tagállam első embere kijelentette, a szövetségi kormány feladata, hogy intézkedjen, és szükség esetén elrendelje a repülő tárgyak megsemmisítését.

Forrás: AP News

A drónnak tűnő eszközöket már több államban is észlelték lakóházak, de katonai létesítmények felett is, a hatóságok viszont egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adtak a lakosságnak.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója úgy nyilatkozott egy sajtótájékoztatón, hogy a titokzatos szerkezetek nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, ugyanakkor nem árulta el, hogy mégis mi célból repkednek az USA felett.

Nemrég már Donald Trump megválasztott amerikai elnök is megnyilvánult az ügyben, és kifejtette, a Biden-adminisztráció többet tudhat, mint amennyit elmond, így ha a kabinet nem közöl semmit, tüzet kell nyitni az eszközökre.

2024. december 16. 13:21
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...