
Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását
A japán fővárostól, Tokiótól északra fekvő Varabi város vezetése közleményben tudatta, hogy ismeretlen számú túszt ejtett egy férfi, akinél "valami kézifegyverhez hasonló tárgy volt".
A helyi média szerint a túszok között legalább két, a 20-as és 30-as éveiben járó női postai alkalmazott is van.
A 40 és 50 év közötti férfi korábban a szomszédos Toda város egyik kórházában lövöldözésbe keveredett, majd később elmenekült a helyszínről - közölték az ottani önkormányzati hatóságok.
A helyi média arról számolt be, hogy a kórházban két ember megsebesült.
A japán televízió által a postahivatal előttről közvetített képeken egy tréningruhás felsőt és fehér inget viselő férfi látható, amint pisztolynak látszó tárgyat tart a kezében. A közelben több, golyóálló mellényt viselő rendőr állt.
Forrás: MTI

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak