Tüntetők csaptak össze a biztonságiakkal Belgrádban, többen is megsérültek

Többen megsérültek csütörtökön Belgrádban, amikor biztonságiak és tiltakozók csaptak össze a városi képviselőtestület épülete előtt.

A városi közgyűlés ülését az ellenzék igyekezett megzavarni, ennek ellenére sikerült megszavazni a napirendi pontokat. A kormányzó Szerb Haladó Párt képviselői éppen az épületet igyekeztek elhagyni, amikor az őket védő magántestőrök és az épület előtt tiltakozók összetűzésbe keveredtek.

Korábban a kinn tartózkodó ellenzéki képviselők és más tüntetők erőszakosan akartak bejutni az épületbe, ahol az ülés zajlott, ekkor azonban a biztonsági őrök és a rendőrök megakadályozták őket ebben, ám az egyik tüntetőnek sikerült könnygázgránátot dobnia az előcsarnokba. A tiltakozók tojással dobálták meg, és vörös festékkel öntötték le az épületet. 

A rendőrség a rendbontókat előállította.


Kedden a szerbiai parlamentben került sor összetűzésekre, amikor ellenzéki képviselők jelzőfáklyákkal, füsttel, fütyüléssel, tűzoltó készülékek aktiválásával, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekeztek megszakítani a szerbiai törvényhozás tavaszi ülésszakának első ülését. A történtek ellenére a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni. A rendbontás során három képviselő megsérült, egyikük agyvérzést kapott, állapota súlyos.

Ivica Dacic belügyminiszter közleményében szégyennek nevezte a történteket, szerinte a parlamenti erőszak Szerbia destabilizációjára irányul. Arra is rámutatott, hogy az ilyen erőszakos cselekményekre nem vonatkozik a képviselők mentelmi joga.

Forrás: MTI

2025. március 06. 17:17
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...