
Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart
Trükkös érveléssel próbálja magát tisztára mosni Magyar Péter az ellene bennfentes kereskedés miatt indult eljárásban – értesült a Magyar Nemzet. A trükközés lényege úgy érthető meg a legkönnyebben, ha felidézzük magát az ügyet.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Több tízmilliót forgatott Magyar a tőzsdén
Az Index február közepén írta meg az eset részleteit. Ezek szerint 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben Opus-papírokat vásárolt.
A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után Magyar emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
Fontos: ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottságában volt tag, és kérdés, hogy innen hozzájuthatott-e bennfentes információhoz.
Több eljárás is zajlik
Az Opus-részvények ügyében – az Index információja szerint – a Magyar Nemzeti Bank több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Arról pedig már lapunk számolt be, hogy az ügyészség is eljárást indított Magyar Péter egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben.
Íme, a trükk!
Úgy tudjuk, Magyar Péter sajátos trükköt bevetve próbál kibújni az ügyből. A Tisza Párt elnöke vitatja a vásárlás napját, egészen pontosan azt állítja, hogy nem pénteken, vagyis a részvény-visszavásárlás előtt vásárolt Opus-papírokat, hanem hétfőn, tehát az akció után.
Magyar – a lap információja szerint – állítását azzal támasztja alá, hogy a tranzakciót hétfőn könyvelték le. Tudni kell ugyanakkor, hogy a tőzsdén az ügyleteket nem azonnal könyvelik, hanem később. Így könnyen megeshet, hogy a pénteki vásárlás hétfőn került nyilvántartásba.
Akárhogy is, az árfolyamok bizonyosan elárulják, mi történt: pénteki árfolyamon leginkább csak pénteken tudott vásárolni Magyar Péter. Emellett más adatok is egyértelműen bizonyítják, mikor indította el a részvényvásárlást. Ez pedig alapvető jelentőségű annak megítélésében, hogy Magyar bennfentes módon kereskedett-e.

Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

Kifejezte háláját a szociális dolgozók felé Szentkirályi Alexandra

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak