
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A helyi lakosok és a rendőrség továbbra is több tucat embert keresnek, akik azon a túlzsúfolt hajón utaztak, amely hétfőn kora reggel borult fel Kwara állam Pategi megyéjében, az állam fővárosától, Ilorintól mintegy 160 kilométerre a Niger folyón - mondta el a rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy eddig száz embert mentettek ki.
A baleset vízbe fulladt áldozatainak többsége több faluból származott, és együtt vettek részt egy esküvőn, ahol késő éjszakáig tartott az ünneplés - közölte Abdul Gana Lukpada helyi rendőrfőnök.
A vendégek motorkerékpárokon érkeztek a rendezvényre, azonban egy helyi készítésű bárkán kellett hazatériük, mert az utakat a heves eső miatt víz árasztotta el.
A csónak túlterhelt volt, majdnem 300-an utaztak rajta. Menet közben egy úszó fatörzsnek ütköztek, ami kettéhasította a járművet
- mondta Lukpada.
Az esküvőt a szomszédos Niger állambeli Egboti faluban rendezték. A baleset egy helyi lakos elmondása szerint hajnali három órakor történt, így órákig senki sem értesült a szerencsétlenségről.
Először mintegy ötven embert mentettek ki, a mentés eleinte "lassú és nagyon nehéz" volt Lukpada beszámolója alapján.
A keresés szerdára virradóra még tarott.
A helyben gyártott csónakok balesetei gyakoriak a folyón, a vízi járművek rossz állapotának és túlterheltségének tulajdonítják őket.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott