
Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok
Vasárnapról hétfőre virradóra bukkantak rá Simsik Cyntia holttestére a szlovákiai Nagymegyeren egy családi házban – írta hétfőn a Paraméter. A 31 éves nőt szerda óta keresték.
Cyntia édesapja a Startitupnak nyilatkozva elmondta, hogy kapott lányától egy hibátlanul megírt üzenetet, amelyben az állt, hogy el akarja magától dobni az életét. Az apa azonban nem hitte el, hogy a kézilabdázó írta volna a sorokat és azonnal a nagymegyeri otthonhoz rohant, ahol csak a nő barátját találta. A férfi közölte, hogy Cyntia nincs a házban, ezt követően közösen indultak szerettük felkutatására.
Időközben az akcióba bekapcsolódott a Polgárőrség is, akik a családdal együtt fésülték át az egész környéket. Habár a nőt a következő napokban is nagy erőkkel keresték, Cyntiára 5 nap elteltével bukkantak rá abban a házban, ahol az apa először kereste. Információk szerint a kézilabdázó már legalább 5 napja halott volt, holttestét pedig műanyag zacskóba csomagolták.
A nő barátja azt állította a hatóságoknak, hogy Cyntia felakasztotta magát. Amikor azonban az öngyilkosságról tudomást szerzett, megijedt és elrejtette őt egy a háznál lévő aknában, később pedig visszavitte a lakásba.
A rendőrség jelenleg nagy erőkkel vizsgálja a sportoló halálának körülményeit, azonban további információkat nem osztottak meg az üggyel kapcsolatban.
Cyntia egyébként korábban több kézlabdacsapatot is erősített, hazánkban a Szent István SE, a DVSC, a Dorog, a Szombathelyi Haladás, a Csurgó, Hajdúnánás és a Komárom színeiben játszott.

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban