
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Végzetes baleset történt a Keleti-Kárpátokban, a romániai Hagymás-hegységben pénteken. A Balánbányai Hegyimentőket délután fél négykor riasztották a helyszínre, akik számára nagy segítség volt, hogy az ott tartózkodó turisták fényképeket készítettek, így könnyebben fel tudták mérni a terepviszonyokat.
A Székelyhon beszámolója szerint az áldozat egy 31 éves sepsiszentgyörgyi férfi, aki nem a kijelölt útvonalon indult el az Egyes-kő csúcsának irányába, hanem letért arról, és egy mellékcsúcs gerincén kapaszkodott fel.
Minden bizonnyal megcsúszott az egyik peremen, és előbb húsz métert zuhant, majd egy törmelékes lejtőről újabb harminc méter sodródott le, végül egy szakadék felett landolt.
A kiérző mentőcsapat megállapította, hogy a turistának nem volt megfelelő felszerelése sem. Azonnal látták, hogy a férfinek esélye sem volt túlélni az esést, ugyanis több halálos sérülést is szenvedett.
Az önkéntes hegyimentőkön kívül idővel a rendőrség és a csendőrség munkatársai is kivonultak az esethez. A holttestet végül kiemelték, majd leszállították a hegyről, az egész művelet 5 óra 23 percet vett igénybe.
A Balánbányai Hegyimentők részvétüket fejezték ki az áldozat családja felé, és egyúttal figyelmeztettek mindenkit, hogy semmiképpen se vágjanak neki télen az ikonikus Egyes-kő meghódításának.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni