
Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát
Hamarosan sebességmérő kamerákat telepítenek az Adriai-tenger ékkövének számító Velencében. Azért különleges lépés ez, mert a lagúnák városában kizárólag hajóval lehet közlekedni – számolt be olasz forrásokra alapozva kedden a Bild.
Kevesen tudják, hogy már eddig is léteztek sebességkorlátozások: a szélesebb csatornákban 20 kilométer per óra, míg a kisebb mellékágakban legfeljebb 5 kilométer per óra volt a megengedett. Még kevesebben vannak viszont, akik ezt be is tartják, néha egészen elképesztő tempóval hajtanak a vízi járművekkel.

A fotó illusztráció: Tények archív
A város vezetése nemcsak biztonságosabbá szeretné tenni a velencei közlekedést, hanem a lagúna ökoszisztémáját is szeretnék megóvni, hiszen arra és a házfalak állapotára is káros hatással van a gyorshajtás.
Január végén már zöld utat adtak az újításnak, így rövidesen súlyos bírságokkal vehetik el a hajósok kedvét a sebességtúllépéstől.

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott