
Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón
Két év telt el a szörnyű tragédia óta, mely során L.L. Junior és Hopp Csilla kisfiát elgázolta egy autó.
Dávidka balesete 2019. augusztus 31-én történt, mikor kiszaladt az úttestre, ahol halálra gázolta egy szabályosan közlekedő autó. A helyszínre siető mentősök már nem tudták megmenteni a kisfiú életét. A bíróság lezárta az ügyet 2021 júliusában, ám Hopp Csilla felelősségét továbbra sem sikerült egyértelműen megállapítani.
A legnagyobb kérdés, hogy fogta-e a kisfiú kezét a zebrán való áthaladás előtt és kitépte magát a gyermek, vagy nem.
Hopp Csilla jogi képviselője, Horváth B. Gábor elmondta a Borsnak, hogy a vádemelés nem lepte meg őket, de Csillát nagyon felkavarta.
Az ügyészség négy hónapja kapta meg az üggyel kapcsolatos iratokat, döntést azonban még mindig nem történt. A Bors a Fővárosi Főügyészségnél is érdeklődött, ám nemleges választ kaptak arra a kérdésre, hogy foglalkoztak-e már Csilla vádemelésével. Azt is hozzátették, hogy az ügyet legközelebb csak januárban vehetik elő.
„Már mi is nagyon várjuk az eljárást megszüntető határozatot. Ennyit mondhatok” – tette még hozzá Csilla ügyvédje.
A címlapfotó: Instagram.com/@hopp_csilla

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ