
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Megrázó mulasztás miatt emelt vádat a Makói Járási Ügyészség három férfi ellen, akik nem nyújtottak segítséget bajba jutott barátjuknak – számolt be róla csütörtökön az ugyeszseg.hu.
A vádirat szerint a sértett 2023 októberében egy makói ismerősénél tartózkodott, ahol az este folyamán nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Állapota egyre romlott, azonban a két férfi, akik autóval vitték a helyszínre, nem voltak hajlandók hazaszállítani.
Hiába volt számukra nyilvánvaló, hogy a barátjuk segítségnyújtásra szorul, sem ők, sem a házigazda nem hívtak hozzá mentőt
- írták a közleményben.
Ehelyett kitámogatták az utcára, majd magára hagyták az öntudatlan férfit. Később mások ugyan értesítették a mentőket, de addigra már túl késő volt, a férfi életét nem lehetett megmenteni.
Az ügyészség segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a három férfi ellen, sorsukról a Makói Járásbíróság dönt.
A nyitókép illusztráció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen