
Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Brutális támadás történt egy Hatvan közelében lévő településen, ahol három férfi kegyetlen bosszút állt egy presszó üzemeltetőjén – számolt be róla csütörtökön az ugyeszseg.hu. A vád szerint a férfiakat korábban kitiltották a helyi sörözőből, amit nem hagytak annyiban.
2024 februárjában a presszó udvarán lesben állva várták meg, hogy az üzemeltető bezárja a helyet és elinduljon: A megfelelő pillanatban fémcsövekkel – úgynevezett viperákkal – felfegyverkezve mindhárman rátámadtak.
A sértett megpróbált menekülni és védekezni, hátrálás közben még a nála lévő gáz-riasztófegyverrel is lövéseket adott le, ám ez sem állította meg a támadókat.
Amikor az udvar végéig hátráló sértettet utolérték, a náluk lévő fémcsövekkel bántalmazni kezdték, és a földre kerülő sértettet hosszasan ütötték és rugdosták
- írták a közleményben.
Az ügyészség szerint a támadás során fennállt az életveszélyes sérülés reális esélye, amely végül csak a sértett védekezésének köszönhetően nem következett be. A Heves Vármegyei Főügyészség mindhárom vádlottal szemben szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Nyitókép: Heves Vármegyei Főügyészség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása