Továbbra is jönnek a guruló dollárok a magyar baloldalnak - sőt: még több, mint korábban

A választás óta eltelt egy év eseményeit összefoglalva az a kép rajzolódik ki, hogy még annál a négymilliárd forintnál is több dollár gurulhatott azóta a dollárbaloldalnak, a dollármédiának és a dollárcivileknek. Az Origo összeszedte, hogy pontosan mennyi pénz érkezett és kik kaptak belőle.

Mint ismert, a dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma (MMM) és a baloldal kampányában résztvevő egyes szervezetek összességében négymilliárd forintot kaptak külföldről a tavaly áprilisi választások előtt. Sőt, Márki-Zay arról beszélt, hogy a pénz egy része már a választás után érkezett hozzájuk.

Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

A Nemzeti Információs Központ jelentése szerint

2022. március 22. és 2022. július 14-e között nyolc tranzakció során több mint 1,8 milliárd forint érkezett csak az MMM-hez.

Emlékezetes, idén március végén Márki-Zay ismét elszólta magát, és beismerte, hogy a külföldi pénzeket kampányra költötték. És az elszámolás után maradt még bőven a guruló dollárokból,

Amiből később még több, kampányhoz kapcsolódó költséget fedeztünk: többtízmilliós áfabefizetések, a kampányközpont internetszolgáltatásának hűségidőre szóló jelentős díjai, vagy éppen a kampány során megrongált, megsérült többtucatnyi bérelt autó javításának önköltsége

- fogalmazott.

De az is kiderült akkor, hogy a költések egy része már nem is a 2022-es választási kampány időszakához kapcsolódott. Mint mondta

az MMM működése mellett támogattuk tüntetések szervezését, egy szeptemberi szabadegyetemet, a civil nemzeti konzultációt, kisebb összeggel pedig a kirúgott tanárokat, a jászberényi választást, vagy a választások idején végzett tevékenységükért meghurcolt aktivistáink jogi védelmét is. Hasonló költségekkel idén is számolunk, amikor az összeg minden bizonnyal teljesen elfogy.


Brüsszeli, amerikai és Soros-pénzek a dollárbaloldalon


Az MMM mellett a dollárbaloldal, a hozzájuk köthető civilnek mondott mozgalmak és a dollármédia szintén több milliárd forintot kapott az elmúlt egy évben.

Ráadásul ezek a szereplők nemzetközi pártalapítványok és uniós frakciók pénzét költik el magyarországi politikai tevékenységre. Az Origo összeszedte, hogy milyen brüsszeli, amerikai és Soros-féle források érkeznek hazánkba, amelyek évek óta szolgálják a baloldal idegen érdekeket szolgáló kampányát.

Az egyik legnagyobb tétel, amelyet a 2022-es országgyűlési választások után jelentettek be a volt indexesek blogjának, a Telexnek a több százmillió forintos támogatása Amerikából.

Tavaly év végén derült ki, hogy a Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral, azaz mintegy 300 millió forinttal támogatja a Telex oktatóközpontját.

Ennél is nagyobb, nagyjából négyszáz millió forintos forrás jutott Soros blogjához, a 444-hez Brüsszelből.

A pénzt egy „tényellenőrző” és képzéseket szervező projektre kapták partnereikkel együtt. Az „EDMO Hungarian hub against disinformation” (EDMO = European Digital Media Observatory) nevű projekt a Political Capital koordinálásában valósulhat meg - érdekesség, hogy velük hajtja végre háborúpárti kampányát Biden embere, David Pressman - , méghozzá Lakmusz néven, a szintén Soros által finanszírozott Mérték Médiaelemző Műhely, valamint az Idea Alapítvány és az AFP részvételével.

Azon már szinte meg sem lepődik az ember, hogy a Lakmusz körül csak úgy hemzsegnek a Soros-szervezetek, és szinte kizárólag balliberális újságírókból áll a „tényellenőrző” mikroblog csapata. Azt is fontos megjegyezni, hogy Soros György politikailag teljes mértékben elkötelezett az Egyesült Államok Demokrata Pártja mellett, a demokraták egyik legnagyobb mecénásának számít.

A Political Capital egyébként más brüsszeli együttműködések keretében is súlyos tízmilliós összegekhez jut, amit az uniós adófizetők, így a magyarok is fizetnek.

Brüsszelből érkezett pénz, közel 60 millió forint Gyurcsány volt államtitkárának, Horn Gábornak Republikonjához is, egy Európa jövőjéről szóló projektre, amely leplezetlenül választási ügy: fő célja a 2024-es EP-választásra való felkészülés, arra szeretnék ösztönözni az embereket, hogy minél többen szavazzanak - nyilván a baloldalra.

A Republikon Tudományos, Oktatási és Kutatási Alapítvány „Európai értékek a tudatos választáshoz” című projektjének nem titkolt célja volt a választás befolyásolása, hiszen szerintük a magyarországi választások eredményei nem csak az ország, hanem az egész térség, sőt az európai politikára is kihathatnak.

Ezenfelül – már-már kötelezően – létrehoztak workshopokat fiatalok számára, hogy megküzdhessenek az úgynevezett álhírekkel - hogy mi az, azt ők mondják meg - úgymond fejlesszék a kritikai gondolkodásukat.

A tavalyi projektre a Republikon szintén közel 60 millió forintot nyert el az Európai Bizottságtól.

Milliárdok a baloldali álcivileknek

2023 elején Brüsszel jelentős, 4 millió euró (körülbelül 1,5 milliárd forint) összegű pályázati forrást nyitott meg civil szervezetek számára.

A forrásokat egy négy tagú konzorcium osztja szét a pályázó szervezetek között. Az Ökotárs mellett az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete dönt a források szétosztásáról.

Emlékezetes, hogy amikor a Norvég Alap forrásait az Ökotárs és partnerei osztották szét, akkor rengeteg pénz jutott baloldali szervezetekhez. A mostani pénzeknél még tart az elbírálás, de az alapján, hogy a brüsszeli alap kommunikációját a magyar nyilvánosságban részben a momentumos Donáth Anna végzi, senkinek nem lehet sok kétsége afelől, hogy számos dollárbaloldalhoz köthető kedvezményezett lesz.

A fenti forrásokon kívül szintén jut uniós pénz azoknak a civil szervezetknek is, amelyek idén március 15-én vettek részt egy civilnek álcázott rendezvényen – amelyen egy politikus, a baloldali főpolgármester Karácsony Gergely mondott beszédet.

Ezek a szervezetek általában Soros György pénze mellett brüsszeli forrásokból is részesülnek.

Fotó: TV2 Archív

Így például a Soroshoz is közel álló Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület 86 059 eurót, körülbelül 33 millió forintot kapott az Európai Bizottságtól egy 2023. április 1-jén induló programra. Hivatalosan a pályázat célja a migránsok integrációja, az antirasszista politika, a diszkrimináció megszüntetése.

Szintén Soros-közeli szervezet a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, amely egy pécsi, egy miskolci és egy szegedi szervezettel együtt indulva több, mint 65 millió forintot kapott arra, hogy minél több fiatalt bevonjanak a diszkrimináció elleni harcba, megerősítsék a civil részvételt a helyi közösségekben, aktivista fiatalokat képezzenek.

Nem lehet véletlen, hogy éppen a jövő évi önkormányzati választások előtt jut külföldi forrás az efféle szervezeteknek.

De nehéz ettől függetlenül értelmezni azt, hogy a German Marshall Fund of the United States Engaging Central Europe programja nemrég pályázati felhívást tett közzé, amelyre május 15-ig lehet jelentkezni.

A pályázat célja olyan, elsősorban jogvédő és antikorrupciós "watchdog" szervezetek és projektjeik támogatása, melyek célja tevékenységük kiterjesztése a nagyobb városi központokon túlra és jelenlétük erősítése a vidéki régiókban.

A győztes szervezetek 10-20 ezer eurót, azaz 37,5-75 millió forintot kaphatnak.

A dollárcivilek és a vidéki dollármédia megerősítése régóta a tengerentúli demokrata párti politikusok vesszőparipája Magyarország kapcsán. Samantha Power, a USAID vezetője 2023. február 11-én írta ki a Twitterére, hogy csatlakoznak az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Budapest Pride tevékenységéhez.

Fotó: Mandiner

Nem meglepő, hogy ezekhez a civil szervezetekhez csatlakoznak, hiszen az évek során az amerikai külügyminisztérium több alkalommal is támogatta őket. Power arról is beszélt Budapesten, hogy az Egyesült Államok 20 millió dollárral fogja támogatni a demokratikus intézményrendszer jobb működéséért, valamint a jogállamiságért küzdő civil szférát és a független médiát a közép-európai térségben.

A fentiekből jól látható, hogy a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választások előtt folyamatosan érkeznek a pénzek a dollárbaloldalhoz szorosan kötődő médiumokhoz és civil szervezetekhez. A dollármédia és dollárcivilek pénzelése pedig csak tovább fokozódhat a következő hetekben a baloldal támogatása érdekében.

2023. április 15. 10:56
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.