
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
A tárcavezető újságírók előtt emellett kizárta azt is, hogy japán repülőgépek vészhelyzet esetén, akár békeidőben amerikai nukleáris fegyvereket szállítsanak. Abe Sindzó volt miniszterelnök vasárnap, az ország biztonságával foglalkozó televíziós műsorban úgy vélte, ideje megfontolni a nukleáris megosztásról szóló megbeszéléseket Washingtonnal Oroszország Ukrajna elleni támadása nyomán. Abe - aki 2006-tól 2007-ig, valamint 2012 és 2020 között volt miniszterelnök - leszögezte: nagyon fontos átlátni, miként lehet fenntartani a globális biztonságot, és nem lehet tabuként kezelni "a valóságot, amelyben élünk".
Abe javaslatát utódja, a hirosimai származású Kisida Fumio - aki az atomcsapás sújtotta város képviselőjeként került a törvényhozásba -, valamint Hajasi Josimasza külügyminiszter is elvetette, Peking pedig máris tiltakozását fejezte ki az elhangzottak miatt. A kínai külügyminisztérium azt vetette Abe szemére, hogy szavait "átitatja a militarizmus".
Japán a második világháború végéig megszállás alatt tartotta Kína egyes részeit. Japán az egyetlen ország, amelyet atomtámadás ért történelme során. A szigetország a második világháború vége óta az Egyesült Államok szövetségeseként élvezi az amerikai atomfegyverek nyújtotta biztonságot - mutatott rá a Kyodo japán hírügynökség.
MTI/a címlapfotó illusztráció: facebook

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén