Továbbra is aktív a sorkatonaság bevezetéséről szóló beszélgetés Magyar Péter csoportjában

Bár Magyar Péter ma cáfolta, hogy kormányra kerülés esetén a sorkatonaság bevezetésére készülne a Tisza Párt, az ezzel kapcsolatos beszélgetés még ma is aktív Magyarék Discord-csoportjában. Még annak ellenére is, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy az erről szóló tervektől hangos a sajtó - írta szerdán a Magyar Nemzet.

Mint ahogy a Magyar Nemzet szerda délelőtt megírta, akár 

a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetéséről tárgyalnak Magyar Péter programalkotást segítő csoportjának tagjai. A szándék komolyságát jelzi, hogy Sorkatonaság bevezetése címmel külön szobát is kapott a téma Magyarék Discord-csoportjában.

Ez utóbbiban nagyon súlyos állítások hangzanak el: a hozzászólók – amellett, hogy a nőkre is kiterjesztenék a sorkatonai szolgálatot – a fiatalokat becsmérelték, mondván, rájuk férne a fegyelem. Mindemellett volt, aki a fiatalok sivár életét feldobó kalandhoz hasonlította a katonaságot, egy másik csoporttag pedig egészen ötvenéves korig tartalékos állományban tartaná a magyarokat, akiknek ötévente kötelező kiképzéseken kellene részt venniük.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A Magyar Nemzet azt is megírta, hogy „a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetését tárgyaló Discord-csoport egyáltalán nem független Magyar Péter személyétől”, hiszen a politikus a Klubrádiónak adott áprilisi interjújában hosszasan méltatta a kezdeményezést, kiemelve, hogy hozzá köthető adminisztrátorok felügyelik a beszélgetéseket: „Létrehoztunk egy külön Facebook- és Discord-csoportot. […] Rendkívül alkalmas ez a felület arra, hogy különböző szobákban – mint régen a chatszobákban – valódi diskurzus folyjon, […] Próbálunk ezekbe a csoportokba annyi adminisztrátort, admint adni, hogy a trollokat idővel elég gyorsan kidobjuk…”

A Magyar Nemzet cikkére a Tisza Párt alelnöke is reagált. Magyar Péter egy Facebook-bejegyzésben hazugságnak nevezte a sorkatonaság bevezetéséről szóló terveiket, de ennek ellenére mégsem törölték a Discord-csoport erről szóló beszélgetését. Még annak ellenére sem, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy Magyarék sorkatonaságról szóló terveitől hangos a sajtó.

Fotó: Magyar Nemzet

2024. május 29. 18:19
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family