
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Németországban a koblenzi rendőrség közlése szerint eddig 90 ember vesztette életét a természeti katasztrófában Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Előzőleg 43 halálos áldozatot jelentettek Észak-Rajna-Vesztfália tartományból.
Az érintett tartományokban péntek délután még száz fölötti halálos áldozatról tudtak.
A helyi hatóságok közlése szerint bizonyosan tovább emelkedik még a halálos áldozatok száma, mert várhatóan további holttesteket találnak, ahogy folytatódnak a mentési munkálatok. Sok embert eltűntként tartanak nyilván. Szombat reggel Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya közölte: csak ebben a német tartományban 19 ezer ember vesz részt a mentésben. Mint írták, a válságstáb a nap 24 órájában figyelemmel kíséri a helyzetet, és koordinálja a mentést.
Belgiumban péntek délutánig 23 halálos áldozatról tudtak.
Alexander De Croo miniszterelnök szombaton az egész napot az áradás sújtotta kelet-belgiumi régióban tölti. Vele utazik a katasztrófa sújtotta térségbe Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. Belgiumban összesen 120 településen okozott károkat a napokon át tartó esőzés és az áradások. Húsz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Az áradások a Bernd nevű ciklonra vezethetők vissza, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott