
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Egyszerűen nem nyilatkozik
Karácsony Gergely az elmúlt napokban kizárólag a Budapest-bérlet ügyében volt hajlandó megszólalni. Az üggyel kapcsolatban egy sajtótájékoztatót is összehívtak a Városházán, ahol kizárólag a témában lehetett kérdezni a főpolgármestert.
A Lánchíd-botránnyal kapcsolatban azonban Karácsony láthatóan homokba dugja a fejét, annak ellenére, hogy már három feljelentés is érkezett a hatóságokhoz a Lánchíd felújításával, valamint az ügyhöz köthető, Vig Mórnak történt 1,4 milliárdos utalással kapcsolatban.
Sikkasztás és költségvetési csalás gyanújával is feljelentést tett Tényi István a Karácsony Gergelyék által felújított Lánchíd-ügyben. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: szerinte megállapítható a sikkasztás gyanúja, miután az A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalt Vig Mórnak, amiből 900 milliót készpénzben fel is vettek. Vig Mór ezenfelül tartalomgyártásért 22 millió forinttal tartozik a Hír TV-nek. Ebben az ügyben Tényi István csalás gyanújával fordult a BRFK-hoz.
A nagy Lánchíd-projekt
A baloldali főpolgármester korábban lesöpörte az asztalról az elődje, Tarlós István által kiírt közbeszerzést. Helyette ötmilliárd forinttal drágábban és kisebb műszaki tartalommal újították azt fel.
Bajnai Gordon harcostársa, Gansperger Gyula már egy 2021-ben nyilvánosságra hozott felvételen beszélt arról, hogy pont ilyen körülmények között lehet kivenni, pontosan ennyi pénzt a Lánchíd felújításából.

Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd
Ebben az ügyben hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés bűntett gyanújával tett feljelentést Tényi István.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal novemberben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vette Vig Mórt, az Amnesty International Magyarország vezetőjének testvérét. Később kiderült, a Lánchíd rekonstrukcióját végző A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalt át neki. Az összeg nagy részét készpénzben rövid időn belül fel is vették a bankszámláról.
Az üggyel kapcsolatban már Karácsonyék korábbi szövetségese, a Jobbik is tiszta vizet öntene a pohárba és vizsgálóbizottság felállítását követeli a főpolgármestertől.
Milyen botrány? Nincs botrány a főpolgármester szerint
Karácsony Gergelyszerint azonban ez felesleges, mert nincsen botrány. Azt is állítja, Vig Mórnak jóval korábban utalt pénzt a kivitelezőcég. Csakhogy egyelőre a politikus nem állt elő magyarázattal azzal kapcsolatban, hogy egy magánszemély és egy cég közötti pénzügyekről honnan is van tudomása.
A főpolgármester-helyettes ennél is tovább ment, egy háttérbeszélgetés során Kiss Ambrus a Magyar Nemzetnek azt állította, hogy nincs semmilyen érintettségük az ügyben. Hozzátette, hogy továbbra sem terveznek vizsgálóbizottságot felállítani az ügyben, hogy kiderüljön, milyen érintettsége van a budapesti városvezetésnek a botrányban.
Közölte, hogy továbbra sincs olyan előterjesztés, amely indítványozná a botrány témájában egy vizsgálóbizottság felállítását, majd pedig kifejtette, hogy véleménye szerint a kormány által a Lánchíd felújítására ki nem fizetett összegeket kellene kivizsgálni, amelyeket a kormány addig nem folyósít, ameddig a főváros vissza nem állítja a felújítás előtti forgalmi rendet a hídon.
A főpolgármester-helyettes a Lánchíd-botránnyal kapcsolatban újságírói kérdésre megerősítette, hogy a főváros semmilyen kapcsolatban nem áll a botrányban érintett Vig Mórral.

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt