
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Teljes egészében a világűrben forgatnak le egy játékfilmet az oroszok. A stáb október másodikán indul útnak a kazahsztáni Bajkonur űrállomásról. A fedélzeten lesz Julia Peresszild orosz színésznő és Klim Sipenko, a film rendezője is, akiket egy Szojuz-rakétával lőnek majd ki a világűrbe, ahol más asztronautákkal együtt 12 napot töltenek el.
A forgatókönyv szerint az egyik űrutazó megbetegszik az állomáson, és műtétet kell végrehajtani rajta a teljes súlytalanságban. Az orvost a 37 éves Peresszild alakítja, aki az űrhajósokat megszégyenítő bátorsággal vetette bele magát a filmre való felkészülésbe, hiszen ő és társa is átesett azon a tréningen, ami minden asztronauta kiképzésének része - írta meg a Gazeta nevű orosz lap.
A Vüszov, azaz Kihívás című filmet az orosz űrhatóság, a Roszkozmosz a Pervij Kanal állami televízióval közösen készíti.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés