Tönkretették a szupermodell arcát és ezzel az életét

Drámai vallomás: az egykor gyönyörű nő alig tud tükörbe nézni, annyira elborzasztja a látvány. 

Linda Evangelista a 90-es évek egyik legismertebb szupermodelljeként állt kamerák elé és lépett a kifutóra a híres tervezők kreációiban. Kollégájának mondhatta Naomi Campbellt , Claudia Schiffert és Cindy Crawfordot is, akikre a mai napig mindenki csodálattal néz, hisz szépségük mit sem kopott az évek során.

 

Ez sajnálatos módon mindez nem mondható el a kanadai szupermodellről, aki hosszú ideje nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Ennek okát csak találgatni lehetett, most azonban ő maga árulta el az igazságot.

Instagram oldalán leírta, egy rosszul sikerült szépészeti beavatkozás súlyos következményei miatt arca teljesen eltorzult, ő maga sem bírt egy ideig tükörbe nézni.

„A műtét teljesen visszafelé sült el, csökkenés helyett növekedni kezdtek a zsírsejtjeim, melyek miatt végérvényesen eltorzult a testem. Átestem két fájdalmas, helyreállító műtéten is, azonban ezek sem tudtak segíteni, így végül a visszavonulás mellett döntöttem” – olvasható az általa közzétett drámai bejegyzésben.

Az egykori szupermodell emiatt mély depresszióba esett, de most arra az elhatározásra jutott, hogy bíróság elé viszi az ügyet, mivel belefáradt abba, hogy szégyenkeznie kell, és az utcára sem mer kilépni - írta meg a HuffPost.it.

 

 

Címlapfotó: instagram.com/lindaevangelista

2021. szeptember 23. 14:23
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family