
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
A közösségi médiában vírusként terjed az a chipsevő kihívás, amiatt többen kórházba kerültek. A Paqu névre hallgató cég évről-évre újabb, azaz egyre csípősebb tortilla-chipset dob piacra, a tinédzserek kihívásának lényege pedig az, hogy az egész zacskót meg kell enniük, majd a lehető legtöbb ideig ki kell bírniuk, hogy ráigyanak. Az idei chips újdonsága, hogy a nyelvet kék színűvé változtatja. Az elfogyasztott rágcsa azonban túlzott mennyiségben olyan erős gyomorfájdalmakat tud okozni, ami miatt többen gyógyszeres kezelésre szorultak, szenvedésük pedig csak több óra elteltével enyhült.
Az amerikai Georgia és Colorado államok iskolavezetői a történtek után figyelmeztették a szülőket, de több orvos is nyilatkozott, és óva intett mindenkit a kihívástól – írta meg a New York Post.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják