
Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst
Az elmúlt hetekben Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester az V. kerület innovatív fejlesztéseiért a tavalyi év elismerései után idén is két díjat vehetett át, amivel ezúttal többszörösen is elismertté vált Budapest Belvárosa.
Április 17-én a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Településfejlesztési Szövetség (TESZ) és az Egyensúly Intézet közösen adták át „A jövő települései Magyarországon” című díjátadóval egybekötött konferencián az Egyensúly Intézet Településindexén legjobb helyezést elért települések polgármestereinek a Településindex-díjat.
A kutatás alapján a legfejlettebb budapesti kerületek közül Belváros-Lipótvárost is díjazták, a kerület ugyanis az aktuális erőviszonyokat kifejező számokban, valamint a kerületek fejlődési ütemét vizsgáló rangsorban is az élen zárt. Kiemelték, hogy az egy főre jutó költségvetési bevételek összege mellett a fővárosban itt a legmagasabb az ezer főre jutó gimnazisták száma is,emellett kiemelkedő a vendéglátóipari egységek számában is.
Az Egyensúly Intézet Településindexe alapján az V. kerület lett a legdinamikusabban fejlődő és leginkább élhető kerület a fővárosban
– köszönte meg az elismeréseket Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester közösségi oldalán, hozzátéve, a díjakra joggal büszke lehet minden belvárosi polgár.
Az élhetőség mellett ugyanis egy másik elismerésben is részesülhetett a kerület, az Arany János utca megújítása kapcsán infrastruktúra fejlesztés kategóriában is díjazták az önkormányzatot. A polgármester bejegyzésében emlékeztetett, a Településfejlesztési Díjat az utca korábbi teljeskörű, klímatudatos, közel 100 új fával történt megújításával nyerték el.
A Belváros nem először kapott ennyi elismerést innovatív fejlődésének köszönhetően, tavaly ugyanis egyszerre két kategóriában is nyert: Szolgáltatásfejlesztés kategóriában az “V. kerületi családbarát szolgáltatások - Belvárosi Közösségi Tér”, infrastruktúra-fejlesztések kategóriában pedig a “Bástya park - közösségi, klímatudatos, történelmi közpark” című pályázatával bizonyult a legjobbnak Budapest V. kerülete.

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta

Balatoni Katalin szerint nagy küzdelem volt a pedagógusok béremelése

Bejött, amire mindenki számított: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot