
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
A testület által egyhangúlag meghozott döntés kimondja, hogy a magzat védelme mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a nők jogait sem.
A keddi ítélet az észak-mexikói Coahuila állam korábbi, a terhességmegszakítást teljesen betiltó jogszabályát bírálja felül, a döntést pedig nőjogi szervezetek máris nagy győzelemnek nevezték. Arturo Zaldívar, a legfelsőbb bíróság elnöke szintén úgy vélte, az ítélet előrelépés a nők számára, és közülük is a leginkább legkiszolgáltatottabbaknak.
Mexikóban korábban nők százai ellen emeltek vádat terhességmegszakítás gyanúja miatt, a vádlottak közül pedig sokan börtönbe kerültek. Az ő büntetésüket a mostani döntés értelmében el kell engedni.

Fotó: Illusztráció
A latin-amerikai ország 31 államából mind ez idáig csak négyben, illetve Mexikóvárosban engedélyezték az abortuszt, a terhesség tizenkettedik hetéig.
Az ítélet értelmében a 126 milliós Mexikóban - amely a világ második legnagyobb római katolikus többségű országa - az abortusz többé nem számít bűncselekménynek a terhesség korai szakaszában, nemi erőszak esetén, valamint akkor, ha a nő egészsége veszélyben van vagy a magzat valószínűsíthetően fogyatékosságban szenved.
A bírósági döntés ugyanakkor nem határozza meg, mit értenek a terhesség korai szakasza alatt, amelyet így az államok a saját hatáskörükön belül dönthetnek el.
MTI

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni