
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Négy templom épülete gyulladt ki az éjszaka folyamán Masterton városban, Wellingtontól északra, három további templomban pedig reggel arra utaló jeleket találtak, hogy ott is gyújtogatni próbáltak.
Helyi sajtójelentések szerint különböző felekezetek templomai érintettek: egy katolikus, egy anglikán, egy baptista és egy szabadegyházi templom gyulladt ki, az épületek egy-egy részén súlyos károk keletkeztek. Lehetséges elkövetőkről egyelőre nincsenek információk.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Nem ez az első alkalom, hogy vallási épületek esnek gyújtogatás áldozatául Új-Zélendon. Aucklandben 2023 novemberében egy metodista templomban egy éjszaka kétszer is tüzet gyújtottak, tavaly novemberben pedig egy mecsetet ért hasonló támadás.
Forrás: MTI

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban