
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Csúnya büntetésbe szaladt bele egy lengyel turista a Norvégiához tartozó Spitzbergákon. A lakosság értesítette a helyi hatóságokat, amikor Longyearbyen közelében a kiránduló felmerészkedett egy jégtáblára, hogy egy rozmár közelébe férkőzzön – számolt be szombaton a BBC.
Nagy hiba volt ezt tenni, hiszen a szigetcsoporton tilos úgy megközelíteni egy vadon élő állatot, hogy azzal megzavarják. A rendőrök szerint minden bizonnyal egy jó képet akart készíteni a turista, aki még csak aznap érkezett a környékre. 12500 norvég koronára, azaz több mint 400 ezer forintra bírságolták, amit ki is fizetett.

Fotó: A Spitzbergák kormányzójának honlapja
A terület kormányzója mindenkit arra kér, hogy tartson kellő távolságot a rozmároktól, ugyanis akkor az állatok sem jelentenek veszélyt az emberekre.
A rozmárokat 1952-ben nyilvánították védetté, amikor már csak néhány száz példány maradt belőlük.

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság